Első nap igen, hogy kismama bloggerként közhírré tétetem gondolataimat. Olivér naplója ez, Olivér tiszteletére, aki áprilisban remélhetőleg bikaként fog világra jönni. Nagy kérdés ez, már csak azért is, mert még nem biztos, hogy Olivér Olivér lesz, lehet, hogy mondjuk Bianka, de ez még nem lényeges. Meg aztán mivel július 20-án éjszaka fogant, kérdéses, hogy mennyire érdekli, hogy mely csillagjegy szülötte lesz. Mi, a szülei, bár nem hiszünk a horoszkópnak, de bika az egyik nagymama és az egyik nagypapi is, akikkel meg vagyunk elégedve. Szóval, a bika jó lesz. Ma szám szerint 10 hetes és 1 napos Olivér, aki tegnap óta hivatalosan is magzatként él pocakomban, hiszen ez a határ az embrióság és a magzatság között. Olivér igazi szerelemgyermek, aki egy esküvői mulatozásból hazafelé tartva egy elhagyott óvoda udvarán fogant holdvilágban. Igazi romantikus fogantatás mondhatom, bár az, ami utána következett, nem volt ilyen leányálom. Ugyanis mivel én kaptam el a menyasszony csokrát (micsoda nap, mi?), túlságosan is belelkesültem, s elkezdtem sürgetni páromat, hogy na, házasodjunk már össze. Csak azt nem vettem figyelembe – mit is tesz egy hülye csokor -, hogy akkoriban éppenséggel elég sokat vitatkoztunk, s ezek a viták elvarratlanok maradtak. Én könnyen felejtek, de csak, ha én vagyok a sáros a dologban. Na és ez az esküvős bezsongás elég jól megijesztette páromat, aki hősiesen tűrt, mígnem feladta: nem akar ő egy sárkányt elvenni. Én egy régi, már elmúlt betegségem miatt –tudat alatt -, ha nem vagyok fáradt és úgy fekszem az ágyba, kimerülésig dumálok, de valamiért ilyenkor a hangulatom is aggasztóan negatív. Mindegy, tény, hogy előfordult egyszer-kétszer, hogy szakítottunk így lefekvés előtt, úgy, hogy igazán nem sok alapja volt, s csak azért lett kimondva, hogy aludjunk már végre. Persze reggelre, mintha mi sem történt volna, minden folytatódott. Kissé neurotikusnak tűnik, el is hiszem, én is csóválnám a fejem…Ezt leszámítva teljesen 100-as vagyok, diplomám van, most PhD-zom. Jó, tudom, vannak ott is fura figurák, mindegy, nem magyarázkodom. Szóval egy ilyen estén párom furcsán komolynak tűnt, s délelőtt rá is kérdeztem, mire azt mondta, hogy úgy érzi, el kell mennie, ki kell próbálnia mással is. Vagy valami hasonló. Róla tudni kell, elmúlt már 30, de én vagyok az első igazi, együtt élős, tervezgetős, komoly kapcsolata, aki mellesleg az idegeire is könnyedén rámegy. Egyhetes huzavona után véletlen kiderült, hogy van egy 4-szer eljegyzett csaj is a dologban, akivel néhányszor találkozott, sétálgatott, de még nem volt semmi, csak apró csók (nem vad, nyelves- fontos ez, kérem szépen). Szegénykém, annyira férfi, hogy azt hitte, attól mert egy nő kedves és mosolyog megismerkedésükkor, biztos jobb, mint az otthoni házi hárpia. Bár találkájukat engedélyeztem, gondolván, úgyis rájön, minden nő csak nő, velem meg mégiscsak eltöltött 3 évet, hagytam. Elutaztam 1 hétre csendes, emberek nélküli házikóba több száz kilométerrel arrébb egyik barátnőmmel. Igazából tudtam, hogy minket ahogy mondják, egymásnak teremtettek, az én temperamentumom pont kiegyenlíti az ő higgadt, józanságát, meg életünk már annyira összefonódott, hogy egyértelmű volt, nem tudunk majd igazán szakítani. A hét részemről úgy zajlott, hogy alig ettem, bagóztam, annak ellenére, hogy már az egyetemen leszoktam, már csak kocabagós voltam, tejes kávén éltem jószerivel és scrabble-meccseken. Ő meg közben romantikus sétákat és együttléteket töltött el ezzel a nővel, akire jó szavam nem lehet, még ha függetlenként is nézem a helyzetet, mert egy komoly, intelligens ember, hacsak nem érzi már a vég közeledtét, nem randizik olyan pasival, aki szakítófélben van, együtt él barátnőjével, hanem szépen megmondja neki, hogy értékeli a közeledést, s viszonozni is szándékozik, de csak tiszta lappal induló pasival. Hát, nem így lett, ő tisztára bezsongott, igazából ebből arra következetek, hogy 4 eljegyzés után igencsak gázos lehet az élete, főleg, ha foglalt pasi is jó neki. Sajnálni tudom, ennyi. Az lett a vége, hogy párom kettejük ügyét mintegy gyorstalpaló hosszú távú kapcsolatot egy hét alatt lejátszotta, s rájött, hiába aranyos és mindenféle jó ez a csaj, nem kell neki. Szegénykém csak állatorvosi ló volt, de hát tudta jól, hogy ez a verzió is megeshet. Úgyhogy mikor visszatértem egyhetes önkéntes száműzetésemből, párocskám megbánva elvágyódását, várt rám. Nehéz volt megemészteni, de az egy hét abban az eseménytelen vidéki házikóban éppen elég volt, hogy számot vessek, és rájöjjek erőszakosságomra, ami idáig sodorta a másikat.
Elmúlt, rég volt, közben párom új feladatkört lát el, nevezetesen kispapává avanzsált, méghozzá úgy, hogy ez az elvágyódós történet idején is így volt már. Egyikünk sem tudta, nem is sejtette, mivel bár nem jött meg a havim, de az egyhetes idegeskedés és nem evés elegendő magyarázatnak tűnt. Nem az volt, megvettük a tesztet 5 nappal újraegyesülésünk után, ami azt mutatta, babánk lesz.
Olivér így egy letisztult családba érkezik, akik éppen időben tisztába tették magukat, mindenki átgondolta a hosszú, békés és boldog együttélés titkát. Azóta bevált, Olivér csak tetézi az örömünket. Arra a nőre nem gondolok már, párom elmesélt mindent, olyan, mintha én harmadikként sétáltam, romantikáztam volna velük, megértem, ez kellett, hogy tiszta értéknek tekintse néha döcögős kapcsolatunkat. Jó, bár fájó lecke volt, de megérte. Köszönjük!
U.i.: Azért Olivérről és áldott állapotomról szeretnék írni ide, csak háttérinfónak gondoltam, jó, ha tudjuk, nem egy szokványos a kezdet.
